Olvasom az Ikigait, a Lagomot, a
Hygget. Méder Áron: Békét és szelet! c. könyvét, Fa Nándor Magad Uram-ját.
Életérzésekről szólnak. Nézem Hugh Wittinstall skandináv kalandjait –végignéztem
a britteket is, most az ausztrál River Cottage-ot. Azt, hogy hogyan élnek
közösségben, prevencióval, egészségesen, önmaguk és szeretteik örömére.
Szezonálisan, nemzeti kincseikben és tudatukban pancsikolva.
Gondolkodtam azon, én ezt az
életérzést hol és mikor élhettem meg stabilan, hosszútávon. Három emlék robbant
be a lelkembe, az agyamba. A rózsa, a tanya és a hajó.
Amikor „rózsáztunk a szőregi
földeken, 10.000 tő rózsánk volt, vetésforgóban. Egyik parcellában egy évig az
ülettett vad alanyok (rosa canina), másik felében a beszemzett tövek erősödtek.
A vágó és bokorrózsák. Néha babarósza, futórózsa is, itt ott. A fehérrel
feladtunk, mert a gyönyörű, virágzási időszakban levő töveket megvágták,
elvitték lakodalomba. Így a Pascal kikerült. De ott virított a bársonyosan lila
Mainzer, a fűszeres Mercédesz, Noel ovis Szofijára emlékeztető, sárga,
rózsaszín, bársonyosan pille Béke. És a mélybordók a bódító illatukkal, szerelmetes
gyönyörűségükkel. Aki teheti, menjen el a rózsafesztiválra vagy bringázzon Szőregen
virágzás idején.
Hajnalban indultunk és együtt
volt a család. Csicseregtek a madarak, a dinnye, a szezonális ropogósak, a madárlátta
mindig kikerült a plédre. Falatoztunk, viccelődtünk, dolgoztunk. Megtanultuk a
már akkor is 80 körül járó Molnár Pista bácsitól a titkokat. Ő egyszerre volt,
hogy 3-4 szemet is lekapott a vesszőről és a szájában tartott nedvesen, úgy
dobálta a letisztított, elhajtott vadrózsa tövébe az új hajtáskezdeményt.
Viccelődött, hogy üljük apu hátára vagy hagyjuk ott, ad buszjegyre pénzt,
menjünk a strandra. A bázis anyu volt. Tisztította a vesszőket, vágta az virágba
borult rózsafejeket a szárról. Sokszor készítettünk sziromesőt. Hemperegtetek
már rózsasziromban? A húgom és én elég vékonykák voltunk. Nem tudtuk felemelni
a vizesballont, amiben finom, hideg kútvíz volt. Apu tartotta és kézjelzéssel
mutattuk, hogy feltöltött minket.
Volt, hogy 4 órakor keltünk és az
5-ös busszal mentünk ki Szőregre lecsipkedni a hajtáscsúcsokat. Ketten. Vali és
én. Hogy erősödjön, ne a virágzásra nyúljon még! A hollandoknak szép,
osztályozható töveket lehetett csak leadni ősszel. A hajnali rózsázás után
pedig mentünk a SZUE-ba. Szegedi strandra. Vagy a sporiba (sportuszoda).
Volt, hogy az 50 cm-es hórétegre
esett ónoseső után ottmaradt jégpáncélt kellett feltörni versenyfutással, hogy
levegőzzenek a nyáron szemzett tövek. Akkor még volt hó. És tudtam egyhuzamban
100 m-t futni nehezített körülmények között. J
Olyan is adódott, hogy érkezett a
kamion. És nekem szóltak a gimiben (én is Radnótis voltam, mint most a lányom
lesz, csak én Szegeden), hogy irány, apu jön értem, újra kell osztályozni az
összes rózsát. Aznap kezdett szállingózni a hó. Titokban vezethettem a töltésen
az autót, tanultam utánfutóval tolatni. Nagy kaland volt!
Volt, hogy beleszerettünk egy
kempig biciklibe. Nagyon drága volt, emlékszem 4100 Ft. Tudtuk, hogy apu kint
van a földeken. Kimentünk busszal. Kérdeztük, megkaphatjuk-e. Mondta, hogy
később. Nagyon drága. Gyűjteni kell, félretenni. És a következő busz csak egy
óra múlva jött. Mi ültünk a töltésen, néztük aput, ő meg szerintem kínlódott a
lelkében… De később, fél év múlva lett bringánk. Karácsonyra! Na, az is jó
story… Mert megláttuk, amikor jöttünk a zenesuliból, hogy két Campingre rá van
írva, hogy „Eladva, Bagi”. Hát, majd kiugrottunk a bőrünkből!!! Mentünk is
haza, és mondtuk, hogy láttuk ám! Az őseink meg értetlenül és utólag kiderült,
hogy feszengve fogadták a hírt. Mert azt bizony egy másik Bagi család foglalta
le.
Karácsonykor a szobánkban kellett
maradni, várni a „jézuskát” csengetésig. Mert hetekig a garázsban dugdosták a
vágyott bringát, ami a lakástól vagy 2 km-re volt. Megvették nagy nehezen.
Hááát ezért nem mehettünk apuval egy ideig a garázsba és a töltésre szánkózni!
Nehéz lehetett mindig kitalálni valamit, mert mi oda mindig mehettünk vele.
Nagy kaland volt. Gazdagon egyszerű és szép, egészséges, „fullos”. Mindig
elkísérő érzés.
A körös-parti tanyánkról és a
hajózásról a következőkben írok szerethető életérzésként.
Béke
Don Juan
Mainzer
Mercédesz
